Nyitólap

 

 

 

Köszöntünk az első magyarországi Antigravity Yoga stúdió weboldalán!

Idén is lesz Antigravity Tábor!

Részletek a “Tanfolyamok” menüpont alatt.

Stúdiónk névadója, az USA-ból indult, az amerikaiak körében már nagy népszerűségnek örvendő antigravitációs jóga különlegessége, hogy a levegőben lógva, egy Hammock nevű kötél segítségével végezzük a jóga ászanákat, különösen nagy hangsúlyt fektetve a fordított testhelyzetekre. A mai napon még Európában csak néhány nagyvárosban lelhető fel, s eddig hazánkban is kevéssé ismert fogalom volt ez a légies irányzat. 2013. szeptemberben az antigravitációs jóga megkezdte magyarországi térhódítását, hiszen megnyílt hazánk első és egyetlen hivatalos Antigravity Yoga stúdiója Budapesten, ahol a jóga tradicionális válfajai mellett az antigravitációs jógáé a főszerep! Kérünk, a saját kényelmed érdekében, az Antigravity órán ujjatlan felsőt ne viselj! A legideálisabb, ha egy legalább terdig érő nadrág es egy kényelmes póló van rajtad. Kérünk Benneteket, hogy a terem korlátozott befogadóképessége miatt legalább az óra kezdése előtt két órával jelentkezzetek be elérhetőségeink valamelyikén! Szeretettel várjuk mindenki jelentkezését, aki szeret jógázni és aki szívesen kipróbálná ezt az izgalmas, új módszert is, amelyben  határ a csillagos ég!

Gönczi Kata,

Hivatalos Antigravity Yoga-oktató

ALL YOU CAN MOVE kártyát elfogadunk (L, XL, XXL) a helyszínen 1.000,- Ft. ráfizetésével! AYCM